Szüléskiséréseim

Debora születése

         2012 tavaszán történt.... Kora délután szól a telefonom, egy ismeretlen szám....

Meglepődve veszem fel a telefont, mikor egy kellemes női hang szól bele.

" A. I. vagyok és hallottam, hogy dúla vagy, szüléseket kisérsz."

Nagyon megörültem a hivásnak. Néhány percet beszélgettünk, elmondta, hogy szeretne megismerni, talalkozni velem. Pár nap múlva talalkoztunk egy megbeszélt helyen, majd elmentünk a lakására.

Két gyönyörű kislánya is vele volt, félénken néha rám-rám pillantottak az autóban.

           Otthonukban a lányok finomságokkal kinaltak. :) Megtudtam, hogy mindkét leányzó már iskolás, míg mi beszelgettünk ők önállóan végezték a dolgukat, néha be-be lopakodtak a szobába, megsimogatták édesanyjuk hasát és csodálkozva figyelték a beszélgetésünket.

Ekkor I. már harminchét hetes terhes volt, szép gömbölyű hasikával.

Sokáig beszélgettünk. Mesélt az aktuális  terhességéről, az előzőekről, a szüléseiről.

Azt is elmondta, hogy a dokija szerint a baba fartartásban van, nincs kizárva a császármetszés sem.

Megtapogattam a hasát és meglepődten fedeztem fel, hogy a baba nem is fartartásban van, hanem azóta megfordult és haránt fekszik. Fejecskéje jobb oldalon, a popsija pedig bal oldalon.

Lassan besötétedett, így befejeztük beszélgetésünket és abban maradtunk, hogy tartjuk a kapcsolatot.

Másnap telefonált, hogy nagyon szimpatikus vagyok neki, nagyon jól érezte magát az első találkozásunkon, és a férjével úgy döntöttek, hogy megfogadnak dúlájuknak.

Pár nap múlva elkisértem az ultrahangvizsgálatra, ahol a dokija közölte, hogy a baba tényleg haránt fekszik, nagyon jól van, ha viszont nem fordul meg kötelező lesz a császármetszés.

I. kicsit elszomorodott, mert szerette volna természetesen megszülni kislányát, ahogy  Laurát és Noémit is.

A vizsgálat végén I. bemutatott orvosának és engedélyt kért, hogy részt vehessek a szülésén.

A doki megismert, hisz nemrég tanított az egyetemen, és persze megengedte, hogy jelen legyek.

 Negyvenedik héten, egy hétfő éjjel I. gyenge méhösszehúzódásokat  és erős mozgásokat érzett. Másnap elment az orvosához, de baba ugyan abba a pozicióban volt, és nagyon jól érezte magát.

A doki már akkor beakarta fektetni I.-t a korházba, de ő nem egyezett bele, viszont megigerte, hogy holnap csomagokkal együtt érkezik.

                   Így kedden be is fekudt a kórházba, hogy felügyelet alatt legyen. Aznap este is voltak kissebb kontrakciói, amelyek másnap már nem jelentkeztek.

 I.-val úgy beszéltük meg, hogy ha csütörtörtökig szül akkor ott leszek a szülésén, ha azután akkor sajnos nem, mert Húsvét van, amit a családommal szeretnék tölteni.

Csütörtökön reggel beszéltünk. Mondta, hogy nem tud még semmit, császárolják-e vagy sem, ezért én elmentem egyetemre. Folyamatosan sms-eztünk, de semmi változás.

Elbúcsúztam tőle, mondtam, hogy nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott, de már várnak a szüleim, haza kell utaznom.

Pár percre rá, kilenc óra harminc perckor jön az sms: "Itt volt a doki, azt mondta ha eddig nem ettem ne egyek semmit, mert tiz órakor megcsászárol." 

Mivel éppen egyetemen voltam meg kellett oldanom, hogy onnan eljöhessek. Nem tudtam, hogy mit csináljak, kitől kérezzek és milyen ürüggyel. Aztan összekaptam magam, és "személyes problémák" miatt elkéreztem.

Futás haza, átöltöztem kórházi ruhába, mivel ebben a kórházba még sose voltam, igy nem tudtam azt sem, hogy hol az öltöző. Összepakoltam a "hazamenős" táskám, össze a dúla táskát, hivtam a taxit és elmentem. Irtam egy smst a lakótársamnak, hogy megyek a kórházba, a csomagom elő van készitve, ha olyankor végzünk akkor hozza ki az állomásra, majd ott talalkozunk.

Tiz órára a kórházba voltam.

            Nagyon izgultam, hogy hogy fognak fogadni az ott dolgozok, mit fognak szólni, beengednek-e ?

Pozitiv csalódás ért, a lehető legkedvesebben fogadtak. Mondtam, hogy A.I.-t keresem akit hamarosan császárolni fognak, és a Doktor Úr megengedte, hogy jelen legyek a műtéten.

Megtaláltam I.-át aki mosolyogva, nyugodtan feküdt egy ágyon.

Beszélgettünk egy rövidet, majd jött a bábasszony és az asszisztensnő , hogy előkészitsék a műtétre.

             Pár perc múlva már a műtőben voltunk, az orvosok és asszisztensek a kezüket mosták, öltözködtek, I. a műtőasztalon ült. Epidurális érzéstelenitőt kapott, lefeküdt majd letakartak a testét.

Odaálltam a fejéhez, megsimogattam a haját és mosolyogtam.

Nem félt. Nagyon boldog volt, hogy eljött a várva-várt nap. Ma találkozni fog a kislányával akit eddig csak érzett, akit eddig csak egy képernyőn látott.

 Ma végre magához ölelheti, hallhatja a szuszogását, érezheti pici puha bőrét.

Műtét közben folyamatosan informáltam arról, hogy mi történik. Ő izgatottan figyelt, mosolygott.

Kiszáradt a szája ezért vizes gézzel töröltem át a száját, amiért nagyon hálás volt.

Az aneszteziológus vígan dalolászott, mondván ha én ott vagyok neki könnyű dolga van, a szülész orvos vicceket mondott, mindenki mosolyogva várta a pici kislányt.

I. egy pillanatra elcsendesedett, mély nyugalom volt az arcán. Kérdeztem, hogy miért hallgat, van valami gond? De ő erre csak annyit felelt " imádkozom! "

            Pár perc múlva megszületett Debóra 3940 grammal és 54 centivel.

A babát elvitték az asszisztensek én pedig utánnuk iramodtam egy fotó erejére. Kicsi Debi olyan izmos szep baba volt.

Visszamentem I.-hoz megmutattam a fotót, és gratuláltam neki. Mindketten nagyon örültünk.

I.-át összevarrták, megmutatták neki a babát, majd vitték is ki a műtőből.

A szalonban felhívtuk a férjét, majd az anyukáját, akik már izgatottan várták a telefoncsörgést.

Előkészitettem I.-nak pár dolgot, majd búcsút vettünk, hogy érjem el a vonatot. Bocsánatot kértem, hogy így el kell rohannom, de ő azért is hálás volt, hogy a műtét alatt támogattam.

           A vonaton az anyukája hívott fel, érdeklődött lányáról, megnyugattam, hogy minden rendben és nagyon szép unokája született.

Másnap beszéltem I.-val, mondta, hogy jól vannak, még nem jött meg a teje, ami miatt aggódik egy kicsit,de már és a család többi tagja is meglátogatta.

          Mikor  visszajöttem Vásárhelyre meglátogattam őket. A lányok csillogó szemekkel nézték kishúgukat. Lecseréltem I. kötését és pár jó tanácsot adtam.

Az elkövetkező napokban is tarottuk a kapcsolatot, aztán ismét meglátogattam.

Ekkor ugymond végleg elbúcsuztunk, a lányok félénken kérdezték, hogy "még megfogom-e őket látogatni", de megnyugtattam, hogy fogunk mi még találkozni.

A.I üzenete a kismamáknak:  

" Inkább tiz normál szülést vállalok, mint egy császárt, mert nehéz volt az utanna 2-6 het felepules!!!!"

Tamás születése

Hideg tél volt, mikor úgy gondoltam elmegyek terhestornára bemutatkozni, rövid bemutatót tartani a dúlaságról. Mesélni arról, hogy miért jó, ha egy dúla jelen van a szülésnél, miben segíthet és nem utolsó sorban bizonyitani azt, hogy lassan-lassan ez Romániaban is müködik, illetve müködni fog.

                Rengeteg pocakos kismama volt a tornán, mind kedvesek, mosolygósak, jókedvűek.

Voltak kismamák akiknek még csak egészen pici pocakjuk volt, de olyan várandós is volt aki már osszepakolt táskával várta a kisbabája jelzéseit.

Volt aki a bemutatkozóm után kérdést tett fel, de olyan is volt aki kijelentette, hogy ő biztos fel fog keresni, ha majd eljön a szülés ideje.

Nem sokkal később, egyik délelőtt, volt egy kis szabadidőm és úgy gondoltam felmegyek a szülőszobára gyakorlatozni. Nagy meglepetés ért, ahogy a szülőszobára értem, mert egy ismerős arcot fedeztem fel az egyik ágyban.

K. volt az, terhestornáról. Otjjártamkor neki volt a legnagyobb pocakja a társai közül.

Megörült, ahogy meglátott, igaz nem volt megbeszélve, hogy megyek, nem kért fel dúlájának, de úgy adódott, hogy jókor voltam jó helyen.

Amikor megérkeztem, beszélgettünk egy kicsit, de ekkor neki már fájásai voltak.

Röviden válaszolt kérdéseimre, de annyit megtudtam, hogy kisfiút vár és az érkező kisbaba nevét a két éves fia adta.

Megkérdeztem jól esne-e, ha a fájások alatt megmasszíroznám a derekát? Ő igennel válaszolt ezért vajúdása későbbi perceiben csak ezt csináltam. Melegre panaszkodott, ezért kinyitottam az ablakot, hadd jöjjön be egy kis friss levegő, de nem sokkal utána már hidegrázása volt.

Javasoltam neki, hogy becsukom az ablakot, de ő csak ennyit mondott:  „Nem! Ez nem a hidegtől van! Pontosan így volt az előző szülésemnél is.”

Megjött a szülészorvosa, aki megkérte, hogy menjen ki a vécére, majd ha visszajön megvizsgálja.

Így is történt, de a vizsgálat után K. érezte,hogy nyomnia kell.  Jött a csapat, bábasszony, a neonatológus és az asszisztensek . Ekkor már nem tudtam közvetlenül K. mellett állni, kissé elsodort a tömeg, de pár lépéssel arrébb figyeltem. Az orvosa folyamatosan biztatta: „Csak igy tovább!” „Ügyes vagy!”

Pár nyomás után megszületett a kis Tamás. Szép, egészséges baba volt.

Gratuláltam neki, majd távoztam, mivel nem tudtam, egyáltalan jó-e neki, hogy ott vagyok, hiszen nem kért fel dúlájának, alkalmatlankodni pedig nem akartam.

Sajnos nincs meg a telefonszáma, hogy felhivjam, de hallottam róla, hogy jól vannak és nagyon örült, hogy ott voltam vele a nehéz pillanatokban.

Milán születése

A legutóbbi kismamát, akinek a szülését kisértem terhestornán ismertem meg, de a Születés Hetén is találkoztunk. Még pici volt a pocakja mikor megismertem, de ő már akkor kijelenetette, hogy fel fog kérni dúlájának. Telt-múlt az idő, számitottam rá, hogy felkeres. Fel is keresett, de ekkor már a kilencedik hónapban volt. Szerda-Csütörtök lehetett, mikor még tanakodtunk, hogy mikor talakozzunk,aztán úgy döntöttünk jobb minél hamarabb, legyen szombat.

              Péntek reggel szólt a telefonom:

 „ Szia Eszter,  O.K. vagyok és fent vagyok a szülőszobán, ha tudsz gyere!”

Ez aztán a meglepetés, mondtam, majd így folytattam: ”Van egy kis elintéznivalóm, egy óra múlva ott vagyok!”

Úgy is történt, és mire felértem a szülőszobára, neki már öt perces kontrakciói voltak.

Beszélgettünk egy kicsit, elmesélte, hogy hajnali ötkor kezdődtek a fájások, de akkor még nem volt biztos benne, hogy szülni is fog, hiszen már érzett ehhez hasonló fájásokat az utóbbi időben. Aztán egyre gyakrabban jöttek a fájások így egy zuhany után vette a csomagját és férjével bementek a kórházba.

K. kontrakciói alatt az ágy szélébe kapaszkodott, kis terpeszbe állt és mélyen szuszogott. Én súrolni kezdtem a derekát, ami elmondása szerint nagyon jól esett.

Vége volt a kontrakciónak ismét beszélgettünk egy kicsit, következő kontrakciónal ismét ebben a pozicióban maradtunk. Fájásszünetben panaszkodott, hogy fáj a lába, kicsit le kell üljön. Tanácsoltam, hogy próbálja ki a széket, ugyanis egy jó hátasszék volt a vajúdóban, én majd ráteritek egy lepedőt  és ott is tud vajúdni.

Helyeselte a dolgot, rögtön el is foglalta a széket, lovagló pozicióba ült, karjait a szék hátára tette, fejét ráhajtotta. Én ismét massziroztam a derekát. Nem aggodalmaskodott, úgy tett mintha már sokadik szülése lenne.

Fájásszünetben javasoltam neki, hogy végzek egy kis relaxációs gyakorlatot, hogy még jobban el tudjon lazulni. Bele is egyezett. Tetszett neki amit csináltam, de mikor jött a fájás mondta, hogy: „Jobb ha folytatod a derekam masszirozását, az most jobban esne.”

Lassan-lassan beállt egy ritmus. Fájásban hát és derék masszázs, fájásszünetben pedig relaxáció. Kis idő múlva jött a bábasszony, hogy fel kell tegye a CTG-t, ezért megkérte a kismamát, hogy feküdjön le.

Kicsit elszomorodtam, mert igy K. nem tud mozogni és le fog lassulni a vajúdás, nem fog olyan jó ritmusosan haladni, mint eddig. 

Kezébe adtam egy masszázs labdát, amelyen kis tüskék voltak és tanácsoltam neki, hogy mikor fájás van szoritsa jól a markába, tudniillik a tenyéren olyan akupunktúrás pontok vannak, amelyek ha stimulálva vannak segitik a vajúdás előrehaladását. Ez igy is volt, K. minden kontrakciónál erőssen szoritotta a labdát, végül már lyukacskák jelentek meg a tenyerén, de elmondása szerint nagyon jó volt a labda, sokat segitett.

K. ekkor kissé csalódottan, halk hangon azt mondta: „ Én azt hittem olyan nagy hős leszek a szülőszobán!” Megnyugtattam, hogy ez így is lesz, fel a fejjel, mert minden rendben lesz.

Zavarba jött, hogy neki hányingere van, most mi lesz. Nyugodt hangon válaszoltam: ”Semmi gond, itt van a vesetál, ha hányni kell akkor hánysz.”Aztán nem lett hányás, csak a nyála gyült.

Láttam rajta, hogy fázik, kérdeztem akarja-e, hogy betakarjam.  Ő rövid „igen”-el válaszolt. Betakartam és becsuktam az ablakot, ezzel szimbolikusan és gyakorlatban is kizártuk a zavaró külső tényezőket. Kizártuk a külvilágot, ő melegben volt, a folyóson síri csend, a vajudóban csak mi ketten és a pici Milán.

K. a fájászünetekben el -el szunyókált. Nem zavartam a kérdéseimmel, hagytam pihenni.

Ezek után minden ütemszerűen ment. Mikor K. kinyitotta a szemét, lábait szétnyitotta, mélyen szuszogott, megszoritotta a labdát, tudtam, hogy kontrakciója van, a derekát masszíroztam, éppúgy, ahogy álló és ülő pozicióban is. Mivel odakint nagyon meleg volt, a kezem tűzforró volt. és K.-nak épp ez kellett.

Nem beszélgettünk. Mindenki tette a dolgát. K. álmából fel-fel ébredt egy kontrakció erejéig, majd ismét elaludt. Remekül végezte a dolgát! Csak magára figyelt és a testére.

Egy pillanatban a baba szivhangja lassulni kezdett, erre ő is felébredt. Megkerestem a bábasszonyt, aztán jött az orvosa is, megnézték, de kis idő múlva minden helyreállt.

Még néhány kontrakciót ugyanigy töltöttünk el, mikor egyszer csak azt mondja K. , hogy nyomnia kell (ez kb. 3 óra aktiv vajudás után történt... )

Nagyon meglepődtem...

Rákérdeztem: 

- Biztos úgy érzed, hogy nyomnod kell?

- Igen! – mondta már erölködve.

- Székelési ingered is van?

- Igen! – válaszolta.

Megkértem, hogy még ne nyomjon és hívtam is a bábasszonyt. Arra már az orvos is megérkezett és megvizsgálta.

„Teljes tágulás!” – hangozott az orvostól.

Mindenki meglepődött, talán a legjobban én, hisz én úgy mentem a korházba, hogy esténél hamarabb nem fog szülni, mivel először szül.

Az orvos és a bábasszony beöltöztek, jöttek az újszülött osztályról orvos es asszisztensnő, én K. feje mellé álltam és kitolás alatt simogattam a haját az arcát.

Milán három nyomásból megszületett, 3450 grammal és 56 centivel.

Milán születése után K.-nak még volt egy annyi ereje, hogy halkan kérje: „Tegyék a hasamra!” A bába feltette Milánt K. hasára engem pedig elárasztottak a könnyek, meghatottságom miatt.

Nem volt meg az arany óra, de voltak arany percek, amik szerintem a legcsodálatosabbak, még igy kivülállóként is. Gratuláltam neki és megsimogattam a haját.

K. még egy kis időt a kecskén maradt mig összevarták. Hamarosan az ágyhoz kísérték és ajánlották, hogy egyen, akár csokit is, és igyon. K. a szeme felcsillant a csoki hallatára, megbízott, hogy menjek le a korházi büfébe és vásároljak neki valami finom falatot.

Így is történt. Mire felértem a kicsi Milán már hűségesen szopizott, K. pedig boldogan majszolta el a megérdemelt csokiját.

                

 

  Előd születése

M. Emese december végén keresett meg, hogy szeretne felkérni dúlájának. Január 17.-re volt kiirva, igy elvállaltam, mondván, ha nem siet a babóca, akkor január 3.-tól ott tudok lenni a szülésén.

 Szülése előtt egyszer tudtunk találkozni , de ekkor, úgy érzem, sikerült mindent jól átbeszélnünk a szülésről.
Másnap Emese elment a kötelező szülészeti vizsgálatra, megkérdezte dokiját, hogy megengedi-e, hogy  én ott legyek a szülésén, amire "igen" volt a válasz, igy mindketten megnyugodva vártuk azt a bizonyos napot.

Január 8.-án este fél 12-kor hivott Emese, hogy elfolyt a magzatviz, de kontrakciók még nincsenek.
Kérdeztem mit szeretne csinálni? Mire ő csak annyit mondott egyelőre összepakolja még az utolsó dolgokat a csomagba, majd még hiv. 
1 órakor beszéltünk, de nem volt még semmi változás.
2 órakor mondta, hogy talán kissebb menstruációs fájdalmai vannak, de nem rendszeresen, igy szeretne egyet még aludni.
 Ekkor én is lefeküdtem, hogy ha menni kell pihent legyek.

Reggel 6-kor hivott, hogy most már vannak 5 és 7 percenként fájásai, most már szeretne bemenni a kórházba. 
Öltöztem, összepakoltam a táskám és mentem.
Az autóba elmeselte bővebben, hogy mi is történt.
Kérdésemre, hogy sikerült-e pihenjen, meglepetten  azt válaszolta , hogy "igen", és, hogy ez nagyon jót tett.

Fél 7-re érkeztünk a kórházba, megvizsgálták, de az orvos azt mondta, hogy csak egy újnyi tágulása van.
A beöntés után felvitték a szülőszobára.
Emese szinte 10 percenként járta a wc-t aztán, CTG-t kötöttek rá, majd, mondván, hogy "rég elfolyt a magzatviz" bekötötték az oxitocin infúziót.

Sokat beszélgettünk a szülőszobán, majd lassan lassan jelentkeztek a kontrakciók. Szépen ütemesen követték egymást, 5 percenként.
Egyik erősebb volt, másik gyengébb.

A vajúdás alatt a CTG miatt többnyire ágyban maradtunk. Javasoltam, hogy fájások alatt, szoritson fésüt a tenyerébe, hisz az az akupunktúrás pontoknak köszönhetően sokat segithet a tágulásban.  Mig enyhébbek voltak a kontrakciók addig ezt szoritotta, de mire már erősebbek lettek, kismamám kérte, hogy üljek mellé az ágyban, hogy belém kapazkodhasson, hozzám bújhasson.
Hihetetlen érzés volt megtapasztalni, ahogy hozzám bújik, és igazi támaszt nyújthatok neki.

Vajúdása alatt nagyon szomjazott, kis teát ivott (reggelire hozták), amit nemsokára ki is hányt, de biztattam, hogy ez nem gond, ez egy jel, hogy jól haladunk.
A bábasszony mondta, hogy ha úgy érzi menjen ki a wc-re.
Emese mondta, hogy rendben akkor elmenne, de nem vele, hanem inkább velem. Erre a mondatra a bábasszony kicsit meglepődött, de nem volt mit tennie, kissé morcosan kezembe nyomta az oxitocin perfúziót, hogy menjek.

A wc-n kismamám igazán megkapta a helyét. 
Csak ketten voltunk... Kicsit hűvösebb volt, mint a vajúdóba, ami igazán jól esett neki. Elejébe állva alkaromba kapaszkodott, fejét a hasamra tette.
A fájások alatt kértem, hogy ne legyen feszes, lazitsa el sorra minden izmát és szuszogjon jó mélyeket.
Visszamentünk a vajúdóba, jött a doki és megvizsgálta.
 6 centire volt tágulva.(11 órakor)

Lassan beállt a ritmus.
Mig ment a CTG az ágyban vajúdtunk, mikor levették wc-re mentünk.
2-3 fájást a wc-n vajúdtunk, de ekkor már 2 percenként jöttek a fájások és Emese, mondta, hogy mostmár érzi mintha kéne nyomjon.(1óra körül lehetett)

Visszamentünk a vajúdóba , a doki megvizsgálta és teljes tágulás volt.
Biztatta Emesét, ha úgy érzi akkor nyomjon.
A baba feje még nem volt leereszkedve ezért megkérték nyomjon állva, vagy az ágyba. 
Belekapaszkodott a szülőszékbe, ott nyomott párszor, mig én a hátát simogattam.
 Megállitotték az oxitocint, hogy hátha sikerül annélkül szülnie, ha nem akkor visszateszik. Az ágyba feküdt de ekkor már nem voltak olyan erősek a kontrakciók. Itt is nyomott háromszor, aztán ismét wc-ztünk.

Mikor visszaértünk ekkor már visszatették az oxitocint, és ismét jöttek a toló fájások.
Nemsokára beöltözött a személyzet,  mindenki elfoglalta a helyét, és biztattuk Emesét.
Kismamám nyomott, de nem lefele, hanem az arcába igy nem kapott elég oxigént az agy és nem tudott ránk figyelni. Újból próbálkozott, de ismét nem sikerült.
Az orvos megtámasztotta a méh fundusát és a következő nyomásnál kigördült a fejecske, a törzs és a lábacskák is.

14.20 perckor a 3440 gr-os Előd hangosan felsirt üdvözölve Édesanyját.
Egy óra múlva hozták a kis legényt az első találkozásra, aki elfáradva a születéstől ügyesen nekilátott szopizni.



Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a csodának!
Isten éltessen sokáig titeket.